Tom Kenyon
Üzenetek Magyarul

A napszél felhasználása

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

2011.január 3. (közzétéve 2011. január 27.)

Ebben az üzenetben a KA testről (az ősi egyiptomi alkímiai megnevezése szerinti nevén) lesz szó, valamint megtárgyaljuk, hogyan lehet ezt a sajátos energia testet felhasználni, hogy a Nap fokozott aktivitásából származó felemelkedési energiát magad felé tudd irányítani. Azoknak, akiknek ismeretlen fogalom a KA: a KA testetek egy második láthatatlan test, amelynek mérete és alakja megegyezik a fizikai testével. Ez az energia test egyrészt beburkolja, másrészt áthatja fizikai testetek. Esetenként hívják éteri-más(olat)-nak vagy spirituális ikerpárnak is. A KA részben hasonlít az egyes tradíciókban ( pl. taoizmus ) Chi-testnek nevezetthez, vagy bizonyos jóga tradíciókban pránikus testnek, vagy étertestnek nevezett testhez. Természeténél fogva a KA képes önmagához, majd a fizikai testhez vonzani a nagyon kedvező hatású energiákat felgyorsítva ezzel a spirituális evolúciót.

Az üzenet

Jelenleg a bolygó változásának még érzékenyebb szakaszába léptek.

A Nap a naprendszeretek csillaga megemeli energiaszintjét és a megnövekszik a labilitása, valamint a napkitörések, és a napszél mennyisége. Ezek a tárgyalásra kerülő naptevékenységek miatti történések gondokat fognak okozni a telekommunikációs rendszerekben és az időjárás szokásos mintáiban, de emellett hatalmas evolúciós lehetőségeket is képviselnek.

Ahogy ti is, a Nap is rendelkezik étertesttel Nap-KA-val, ha úgy tetszik. A Nap éterteste sokmillió kilométerre túlnyúlik a Nap felszínén túlra. A Földetek is benne van az éteri Nap ezen aura-mezőjében és ahogy a napkitörések csóvái és a napszél a fizikailag a közeletekbe hozza a töltött részecskéket, úgy éteri szinten is hat rátok. Miközben ezek a magas töltésű részecskék kihívást jelentenek a fizikai dimenzió számára, addig egyfajta táplálékot is képeznek a KA-toknak, saját éteri testeteknek.

Mentális beállítódásotok és érzelmi/rezgési állapototok határozza meg, hogy ezek a napból származó részecskék tápláló és az evolúció forrásai lesznek-e, avagy pedig kellemetlenségeket és visszafejlődést fognak-e okozni.

Ebben az üzenetben nem kívánunk foglalkozni az elkövetkező megemelkedett naptevékenység időszakában fellépő fizikai kihívásokkal. Ehelyett azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyek a lehető legnagyobb evolúciós haladás elérésében támogat benneteket a rendszeretek Napjában történő események során.

Ahogy tűz- és foton energia kitörések zajlanak le a naptevékenységek során, ugyanúgy spirituális vagy interdimenzionális fénykitörések indulnak el a KA-tok belsejéből. Vagyis bizonyos szemszögből a megemelkedett naptevékenység megegyezik a saját KA-tok megemelkedett aktivitásával.

Néhány dolgot fontosnak tartunk figyelembe venni ezen evolúciós katalizátor előnyös felhasználásához. Az említett katalitikus tényező 2012-n túl is éreztetni fogja a hatását és az általunk napszélnek nevezett áramlással áll összefüggésben. Ezek a Föld körül és azon áthaladó különböző foton- és mágneses energia áramlások . Ahogy megnyitjátok magatokat ezeknek az különféle energia áramlatoknak és beépítitek a KA testetekbe, erősítitek KA-tokat és nagymértékben felgyorsítjátok saját felemelkedési folyamatotokat.

Ahogy a napból származó energia növekszik, úgy lesz a fizikai világotok is egyre esetlegesebb és bizonytalanabb. Ugyanez igaz a mentális és érzelmi világotokra is. Az irracionális és impulzív viselkedés egyre gyakoribb lesz. A megértési és az emlékező funkcióitok is egyre több kihívással néznek majd szembe a megemelkedett naptevékenységek során.

Az első lépés a Nap energiáinak a tudat felemelésére való felhasználásához a természetének megértése, nem pedig a hatásaival szembeni ellenállás. Fontos megérteni, hogy a megemelkedett naptevékenység kiváltó tényezője ebben az esetben nem a Napból magából származik, hanem galaxisotok (a Tejútrendszer (a ford.) ) Központi Napjából. Ennek a Központi Napból a Napotok felé tartó nagymértékben katalitikus energiáknak az áramlása az elsődleges oka ennek a különös naptevékenységi ciklus evolúciós hatásának. Ezen kívül a Föld maga is érintett, főleg a KA-ján, az éteri testén keresztül.

Az első, amit meg kell érteni, hogy nincs lehetőség az evolúciós katalizátor elől elmenekülni. Át kell vészelnetek, akár tetszik, akár nem. Az alapvető lépés, hogy ne álljatok ellen.

A második lépés, hogy öleljétek magatokhoz és mesterien használjátok fel ezeket az energiákat – lovagoljátok meg a sárkány farkát, úgymond. Ebben a megközelítésben a sárkányt a Nap, farkát pedig a napszél jelenti. Nagy magasságba lehet emelkedni ebben az időszakban, ha veszitek a bátorságot hozzá és használjátok a módszereket.

A harmadik lépés a napszél ilyen felhasználásában, hogy megengeditek, hogy – a szíveteken keresztüli meghívással elérve – közvetlenül hasson a KA-tokra. Egész pontosan: személyes szándék szerint választjátok, úgy, hogy beléptek az öröm és a hála rezgésmintájába.

Fontos megérteni, hogy miért javasoljuk ezt. Nem csupán kifejezitek a napszél miatt érzett hálátokat az Univerzumnak. Választjátok, hogy beléptek ebbe a magas érzelmi állapotba, mert ezek Energia Mágnest hoznak létre. Más szóval gyakorlati célból léptek az öröm és hála állapotába.

Ezek az érzelmi állapotok megemelik a KA-tok befogadó harmonikusait, ami az egész KA testet befogadó örvénnyé változtatja, magához vonzva a Nap foton- és mágneses részecskéit, nagyon felgyorsítva így a KA, a saját étertestetek rezgésszámát.

És a KA az, amin keresztül beléptek a felemelkedési folyamatba. Szükségtelen mondani, hogy nagyon sok mód van a magasabb tudatszint felé vezető létrára való lépésnek, de függetlenül attól, hogy hogyan, milyen spirituális vonal mentén történik ennek elérése, az alap mindig a KA.

Az Energia Mágnes létrehozása

Ennél az egyszerű, de nagyon hatékony módszernél a tudatodat a második testedre a KA-ra fordítod. Ez az energia test ugyanolyan méretű és alakú, mint a fizikai test, viszont energia természetű, ahelyett, hogy hús-vér lenne. Áthatja a teljes fizikai tested, vagyis minden sejt a KA-n belül található. A KA-tok rendkívül fogékony a finom energiákra, különösen a napszélben levő fény-, a töltött fotonok és mágneses energiák minden formájára.

Ahogy a figyelmedet a KA-don tartod, szándékosan és tudatosan, a személyes döntésed alapján az öröm és hála érzelmi állapotát hozod létre. Ez a KA rezgését egy magasabb rezgésű állapotra változtatja, amely szükséges ahhoz, hogy Energia Mágnessé váljon.

Ahogy tovább tartod önmagad a hála és az öröm érzelmi harmóniájában, tudatában vagy (megérzed), hogy a napszél foton- és finom energiájába merítkeztél. Szó szerint fürdesz ezekben az energiákban, akár tudatos vagy rá, akár nem. Amint a tudatodat a hála és az öröm állapotában tartod, a KA-d automatikusan magához fogja vonzani a napszél felemelkedést segítő energiáit.

Tartózkodj minél többet ebben a fogékony állapotban! Fogadd be a napszél hatását, hogy töltődhessen a KA-d az átalakulást elősegítő és megemelő energiákban!

Nagy hasznodra fog válni, ha rendszeresen és gyakran alkalmazod ezt a módszert.

A Belső Kristálypalota Meditáció

Azt is tanácsoljuk, hogy időről-időre rendszeresen kísérletezz a hangmeditációval, amit korábban A Belső Kristélypalota néven adtunk át. ( A hangfelvételre és annak használatára mutató link az üzenet végén található )

Összefoglalás

Ahogy a mostani valószínű jövőt látjuk, közösen egy nagy vihar előtt álltok. A förgeteg a kozmosz mélyén született és hatalmas változások hírnöke. Ne féljetek az erejétől. Öleljétek át és vágtázzatok saját tudatotok csúcsaira. Ha így tesztek önmagatok és egymás fáklyái lesztek.

A Hathorok


A Belső kristálypalota meditáció: http://tomkenyon.com/the-crystal-palace (Fordítás: hamarosan )


Tom gondolatai és megfigyelései

A Hathorok Energia Mágnes létrehozási módszere az üzenet lényege. Sokszor és többféle helyzetben használva őszintén kijelenthetem hogy teszi a dolgát. Mindenképpen érdemes azoknak a figyelmére, akik a felemelkedési energetikával kívánnak foglakozni, főleg ilyen, gyorsított evolúció elérésére optimális időszakban ( napszél módjára ).

Az egyszerű, mégis elegáns módszer egyik szépsége, hogy a KA-t nagyon gyorsan építi, és mindenféle hókusz-pókusz nélkül gyakorolható, értve ezalatt, hogy pár percet bármikor rá lehet szánni és nincs hozzá szükség előkészületekre. Van azonban a módszernél néhány kritikus átalakulási szakasz, aminek tisztázása szerintem segítségül szolgálhat.

Javallt némi óvatosság

Mielőtt folytatnánk, úgy érzem helyes közbeiktatni egy figyelmeztetést. Ez a módszer nem kíváncsi keresők módszere. A KA többlet energiával való feltöltése hatékony és alapos vállalkozás, amibe nem jó (véleményem szerint) könnyelműen belekezdeni.

Az egyik ok, hogy amikor a KA magas energia állapotba kerül, megnő a valószínűsége, hogy a fizikai világot illúziónak fogod tekinteni. Például, a módszer erős használata után ( vagyis Energia Mágnes létrehozásakor ) gyakran, ( bár nem mindig ), azt tapasztalom, hogy a KA-m ugyanolyan valóságos, mint a fizikai testem. Ilyen esetekben is tudatában vagyok a fizikai környezetemet, ahogy szoktam, (az öt érzékszerven keresztül), mégis kap egy szürreális színezetű minőséget. Néha pedig az az érzésem, mintha egy időben két testben lennék, a fizikai testemben és a KA-mban.

Tulajdonképpen ez az első változások egyike, amikor a KA-val dolgozunk. Azt gondolom, hogy ennek a lehetőségnek nagyon a tudatában kell lenni. Így ha/amikor ez bekövetkezik, nem fogod azt gondolni, hogy elvesztetted a józan eszed. az eszed. Ezért foglalkozom ennyit ezzel a résszel.

El kell mondanom, hogy ha használod a Módszert, a fizikai valóságot új módon fogod érzékelni, főleg, ha a KA-d eléri a kritikus tömeget. Kritikus tömeg alatt azokat a pillanatokat értem, amikor a KA-d annyira feltöltődött, hogy befolyásolja a valóság érzékelését.

Ilyen alkalmakkor, (akár folytathatod is és valószínűleg folytatni is fogod), az öt érzékszerveden keresztül fogod tapasztalni a világot, de lehet, hogy átláthatsz a Maya játékán (az érzékelt világ és az érzékek illúzióján). Ez szórakoztató, vidám és boldog is lehet, ám őszintén mondva elég zűrzavaros is.

Tehát a KA töltése –ahogy azt korábban említettem – azt a képzetet is előidézheti, hogy két testünk van egyszerre – egy fizikai és egy energia. Habár ez a KA értelmében véve a fejlődés jele, mentálisan nagy kihívás, ha nem vagy felkészülve rá.

A világ illúziójának meglátása által előállt zavarodottságot nem szabad alábecsülni, főleg akkor nem, ha nem vagy intellektuálisan, filozófiailag felkészülve ilyen érzékelésre.

Ez pedig természetesen filozófiai rejtvényhez vezet minket: a világ valódi, vagy pedig egy, a kvantumbirodalom szubatomi részecskéi, quirkjei és quark-jai tánca által elkövetett illúzió? Nekem ez (a világ) valós és nem valós egyszerre. És az határozza meg az érzékelésünket, hogy mi játszódik le az agyunkban, így ebben az esetben is így van, a KA, az éteri ikrünk esetén is.

Az erkölcsi korlát szabálya (niyama)

Úgy érzem, hogy ha valaki úgy dönt, hogy a KA-ját felemelkedési energiával feltölti, szükséges számára, hogy saját erkölcsiségét bizonyos filozófiai megfontolásokkal erősítse meg. Vagyis mit enged, és mit nem enged meg magának.

Ennek az oka, hogy amikor a KA feltöltött energetikai állapotba kerül, bizonyos mentális/spirituális képességek jelennek meg. Azt is létfontosságú megérteni (véleményem szerint), hogy a tudatod élet-ellenes jelenségi is megjelenhetnek. Ez a természeténél fogva kellemetlen helyzet (alázatos beismerése, hogy van benned valami negatív) tulajdonképpen kedvező alkalom egy mélyebb ön-megismerésre (feltéve, hogy az öntudatot részesíted előnyben az öntudatlanság helyett).

Nagyon leegyszerűsítve az erkölcsi korlátozás szabálya segít a viselkedés korlátainak meghatározásában, mind a külső, (értve ezalatt a külső világot), mind a finom, (értve ezalatt a belső világot), tekintetében.

Tőled függ, milyen erkölcsiséget választasz. De azoknak, akik még nem gondolkodtak el ezekről, ajánlok egy egyszerű, mégis hatékony szabályt:

„Igyekszem, hogy ne ártsak magamnak, sem másoknak”.

Amikor igyekszünk nem ártani magunknak, vagy másoknak, mentális támaszt teremtünk önmagunknak és másoknak, a saját tudatosság létráján való, a létezés magasabb állapotai felé tartó mászás közben.

De, ha nem akarod, vagy nem tudod elfogadni ezt az egyszerű korlátot, vagy egy másik saját választású viselkedési szabályt, akkor erősen javasolom, hogy tartsd távol magad a KA ilyetén fejlesztésétől.

Gyakorlati javaslatok

A Hathorok szerint minden élőre hatással lesz a napszél, akár hívja az energiákat, akár nem. Egyeseket ez az energia meg fog őrjíteni és nehéz lesz vele megküzdeniük. Mások pedig ugyanezt az energiát fogják felhasználni, hogy az emelkedett tudatosság hangskáláján felfelé haladjanak.

A felemelkedési folyamat sok fajta fokú és meredekségű lehet, és amennyiben nem olvastad a korábbi „Az idővonal választás művészete” c. Hathor üzenetet, akkor javaslom, hogy vedd fontolóra. Elmagyarázza a felemelkedés alapvető módját, és hogy hogyan lehet megvalósítani. Megtalálod a weboldal korábbi üzenetei között.

Amennyiben felkészültél a tudatod gyors kiterjesztésére és a KA-d ezzel a módszerrel történő aktiválására, íme, néhány gyakorlati javaslat.

Legelőször találd meg az egyensúlyi pontodat. Miközben használod a Módszert, meg fogod találni a komfortzónád, úgy értve, hogy mennyi emelkedett energiát vagy képes elviselni a KA-dban. Ahogy tovább haladsz a Módszer használatában, képes leszel egyre több energiát kezelni. De ne erőltesd. Légy elnéző önmagaddal, és légy mértéktartó.

Azt sem javaslom, hogy alvás előtt csináld, mert lehet, hogy nem fogsz aludni! Ismétlem: mindegyikünk más, így lehet, hogy számodra ez lesz a legjobb altató. Nekem nem az.

A módszer szakaszai

Ennek a technikának 3 alapvető szakasza van.

Első szakasz

Irányítsd a figyelmedet a KA testedre, a spirituális ikerpárodra, az éteri másodra, ahogy ezt (a KA-t) helyenként nevezik. Mivel a KA ugyanolyan méretű és alakú, mint a fizikai test, így a teljes fizikai tested is bevonod.

Második szakasz

Ahogy figyelmedet tetőtől talpig a teljes KA-n tartod, váltsd át érzelmeid az öröm, vagy a hála harmóniájára. Elég emlékezni az öröm, vagy a hála érzésére. Ez megteremti az Energia Mágnes létrehozásához szükséges rezgésállapotot. Az érzelem hangja alapvető fontosságú az Energia Mágnes létrehozásához, ahogy azt a Hathorok is elmondták az üzenetükben.

Harmadik szakasz

Miközben figyelmedet a KA-n tartod és őrzöd az öröm vagy a hála rezgését, felfogod, hogy a foton- és mágneses energia tengerében vagy. Belemerülsz a napszélbe, anélkül, hogy bármi mást tenned kéne. Ha sikerrel képes vagy figyelmedet a KA-n tartani, megtartva a hála, vagy az öröm érzetét, a KA-d automatikusan elkezdi vonzani a napszél emelkedést segítő energiáit.

Ez kezdőknek elég bonyolult lehet, mivel a napszél foton- és mágneses energiái nem mutatkoznak meg az öt érzékszervvel érzékelhető formában. Ezek az energiák túl finomak az érzékszervekkel történő érzékeléshez. Mindazonáltal a KA test képes rá és fel is fogja valamint magához is vonzza – biológiai hasonlattal élve – ahogy a növények érzékelik a víz jelenlétét és felszívják ami szükséges.

Ismétlem: minden személy egyedi módon érzékeli a fizikai világot és a tudat finom birodalmát. Az Energia Mágnes létrehozásával létrejövő felfedezési folyamat része, hogy megtaláljuk, hogyan mutatkoznak meg számunkra a foton- és mágneses energiák. Ahogy folytatod a munkát a Módszerrel, egyre ismerősebb és kellemesebb lesz az ilyen sajátos finom energiák személyes észlelése.

Tudatossági és gyógyítási kísérlet

A KA finom energiával való töltésének egyik izgalmas tulajdonsága, hogy képes vagy gyógyító és átalakító energiát küldeni a fizikai testbe is.

Mivel a KA áthatja a fizikai test teljes terét, nincs olyan szövet, szerv, vagy rendszer, ami a KA-n kívül lenne, aminek eredményeképpen lehetőség van a (napszélben levő) felemelkedési energiákat nem csak a KA-ba, hanem a fizikai testbe is irányítani. Természetesen ez mindössze egy elméleti állítás, amit közvetlen tapasztalattal (a saját tapasztalatoddal) igazolnod kell, hogy helyes-e vagy sem.

A Módszer ilyen használatát (Energia Mágnes létrehozását) Tudatossági és gyógyítási kísérletnek hívom, mert mindegyikünknek meg kell találnia, hogy milyen saját, egyedileg jellemző módon dolgozik a gyógyító lehetőségekkel. Talán az önmagamon végzett munka közben tett jegyzeteim segíteni fognak másoknak.

Saját tapasztalatom, hogy amikor a napszél energiáit a saját KA-m felé irányítom, és töltöm a KA testem egy ideig, majd a figyelmemet e testem gyógyítást igénylő részei felé fordítom, – mivel ez energia követi a figyelmet – a finom energiák a KA-ból a megfigyelt területre áramlanak.

Ez nem koncentrálás, ismétlem, nem koncentrálás. Annyira könnyű, mint levegőt venni, vagy felemelni egy tollpihét. A KA-ban a finom energiák könnyedén áramlanak bárhova a testedben, ahová a figyelmed fordítod, feltéve, hogy megengeded ezt nekik.

Amikor a KA-ból a finom energia arra a részre áramlik, amelyik „segítséget”, vagy „gyógyítást” igényel, úgy érzem, hogy az adott terület szövetei is feltöltődnek, bár sokkal kisebb mértékben, mint ahogy azt a KA teszi a napszél ( az Energia Mágnes ) hatására. Számomra a sejtek energetizálása a megfigyelt területen érzett megnyugtatás és/vagy feltöltődés fizikai érzetének formájában mutatkozik meg. Néha ehhez különböző interdimenzionális érzések is kapcsolódnak, fény, vagy (látnoki) hang formájában.

Ha úgy döntesz, hogy belső lehetőségeid birodalmát szeretnéd felfedezni, kétségtelenül ki fogod tapasztalni, hogy hogyan tapasztalod meg a gyógyítás finom energiáit, amint a KA-ból a fizikai testedbe áramlanak.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a KA-ból származó gyógyító és átalakító energiák magasabb rezgésűek (a fizikai testhez képest). Így azt tapasztalhatod, hogy pszicho-spirituális méregtelenítés történik, ha túl sok energia torlódik a test adott, megfigyelt szervében, vagy területén.

Természetesen van lehetőség a KA-ból a fizikai testbe gyógyító és átalakító energiák küldésére kellemetlen reakciók nélkül is. Mindazonáltal, amennyiben kellemetlenségeket tapasztalsz, kiváltképp, ha szellemi/érzelmi jellegűeket, fontold meg egy korábban írt cikkemet, a „Pszicho-spirituális méregtelenítés: megfigyelések és gondolatok” címmel, amelyet megtalálsz a honlapon a cikkek rovatban.

Javaslom továbbá, hogy igyál vizet, ha a fizikai tested kiváltképp erős válaszát tapasztalod a Kísérlet (Tudatossági és gyógyítási kísérlet) gyakorlása után.

Végső gondolatok

Azt javaslom, a Módszerrel való kísérletezésed során a Hathorok által leírt Energia Mágnest kezdetben csak rövid időkre hozd létre. Keress egy olyan helyet és időpontot, ahol nem szakíthatnak félbe. Öt-tíz perc bőven elég még ilyenkor. A KA feltöltése után pár percig figyeld a KA-dat, a fizikai testedet és közvetlen környezetedet, hogy miként mutatkozik meg az öt érzékszerveden keresztül. A KA, fizikai tested és a környezeted érzékelésének figyelése segíteni fog a töltött energiák még jobb befogadásában. Emlékezz rá, hogy a KA valósága nem hiúsítja meg a fizikai világ, vagy fizikai tested világát. Kiegészíti a fizikait és tény, hogy a tudatod egy másik dimenziója.

Teljesen tőled függ, hogy milyen gyakran és mennyi ideig dolgozol a Módszerrel. Miközben kíváncsian elkezded a munkát, azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy örömteli légy, amikor megteremted az Energia Mágnest. Végül is, teremtőként, ugye szeretnél örülni, hogy részesülsz a teremtésedből?

Fordító: © 2011 Bagi Ákos www.lelekmod.hu Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.