Tom Kenyon
Üzenetek Magyarul

A kettősségtől mentesség és a teremtés összessége

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

2012. november 15.

Ebben az üzenetünkben arról a paradoxonról fogunk szólni, hogyan lehetsz képes térben és időben kibontakozó pozitív megnyilvánulásokat létrehozni kettősségtől mentes, természeténél fogva az idő és a tér felett álló tudati állapotból.

A tudat kettősségtől mentes állapota – amit mi Minden Dolgok Anyjának hívunk (értsd: a Megnyilvánulatlan) – a valóság megteremtésének forrása és kiindulópontja. Úgy tapasztaltuk, hogy a kettősségtől mentességet pozitív dolgok megvalósítására ugródeszkaként használva sokkal kedvezőbb eredmények jönnek létre.

A kettősségtől mentes állapot érzékelésében az egyik ellentmondás, hogy ezeket az idegrendszered állapotváltozásaiként fogod fel, pedig ez mélyen a kettősségben gyökerezik. És igen, ahogy ezeket a sorokat olvasod, vagy hallod a szavakat kimondva az agyad és az idegrendszered bioelektromos impulzusai a kettősség mintái szerint működnek.

Ahogy az idegi impulzusok áthaladnak az idegsejteken, a gondolataidért és elmebeli/érzelmi benyomásaidért felelős apró biokémiai és elektromos események együtt vannak jelen dinamikus, kettős jellegű halmazban. Bár maga a kettősségtől mentesség az idegrendszer kettős jellegű valóságán kívül létezik.

Gyakorlatilag akkor lépsz be a kettősségtől mentes tudati állapotba, amikor az agyad/elméd magasabb dimenziójú tudati transzállapotba kerül. Ebben a sajátos transzállapotban létrejön egy vezeték, tudati változás, amin keresztül képes vagy megtapasztalni saját kettősségtől mentes tulajdonságaidat.

Még fejlettebb tudati állapotban képes vagy egyszerre irányítani mind a viszonylagos érzékelő-rendszeredet, mind a kettősségtől mentes megtapasztalásaidat. Másként mondva, képes vagy a világot sokszorosan összetett kettőssége szerint érzékelni, ugyanakkor ezzel egy időben megtapasztalhatod kettősségtől mentes részed mély nyugalmát, kiegyensúlyozottságát.

Ez azonban nagyon fejlett szellemi képesség és a legtöbb ember – ahogy halad a test és az elme megismerésében – hajlamos eleinte vagy az egyik, vagy a másik területen való működésre. Ha te már a fejlett tudati állapotokkal dolgozva képes vagy mind a kettősséget (a fizikai megnyilvánulásodat), mind a kettősségtől mentességet (a helyhez nem kötött tudatosságot) egyszerre működtetni, akkor átugorhatod a következő részt, egészen a „Teremtés ellentmondásai” szakaszig.

Az Aethos

Az előző üzenetünkben azért mutattuk meg az Aethost, mert az Aethos Hangmeditáció a legtöbbek számára lehetővé teszi a kettősségtől mentes tudati állapot elérését.

Amikor az Aethos Hangmeditáció-val dolgozol, vagy közvetlenül lépsz kapcsolatba az Aethos-szal, fontos megérteni, hogy a tudatod és az Aethos más-más rezgéstartományban rezegnek. A legtöbb megtestesült lény számára az Aethos rendkívül magas rezgésű és ennek eredményeként néha nagyon erős tisztító, rendező hatású az alacsonyabb rezgésű érzelmi területeken. Egyszerűen elengedhetetlen megtalálnod a hangmeditáció használatakor a számodra kedvező haladási sebességet. Pont ezért javasoljuk kezdetben az ötperces verzió használatát addig, amíg pontosan kitapasztalod az Aethos hatására a tudatodban létrejövő átalakulási folyamatokat.

Ha folytatod a munkát az Aethos Hangmeditációval, végül elvezet tudatot magasabb dimenziójú transzállapotába, amikor pillanatokra betekinthetsz saját kettősségtől mentes valóságodba.

Mikor még tovább haladsz vele, képes leszel huzamosabb ideig is a tudat kettősségtől mentes állapotában maradni. Ha eléred ezt a magas szintet az Aethos Hangmeditációval dolgozva, és/vagy az Aethos-szal közvetlenül kapcsolatba lépve, felkészültél, hogy innen, egyfajta biztos alapként, ugródeszkaként használva, pozitív megnyilvánulásokat hozz létre.

Az idegrendszeri kutatásotok a transzállapotot másképp értelmezi, mint mi. Számunkra nem minden tudati transzállapot egyforma. A magasabb dimenziójú tudati transzállapot nem csupán az agytevékenység megnyilvánulása. Ez veleszületett emberi képességed arra, hogy megtaláld és rálépj az idő- és térérzékelésed korlátain túl lévő területekre, a lényed eddig számodra ismeretlen részeire vezető ösvényre.

Más szóval, ha magasabb dimenziójú tudati transzállapotba lépsz, működésileg túllépsz az idegrendszeredben lejátszódó folyamatokon. Míg agyadat/elmédet kötik az idegrendszer működési jellegzetességei, korlátai, addig tudatod egy részét már nem. Mi ezt vezetéknek hívjuk, ami egyfelől hasonlat, más értelemben pedig találó kifejezés, mert féregjáratként köt össze lényed egyre hatalmasabb részeivel.

Amikor hallgatod az Aethos Hangmeditációt, rákapcsolódsz erre a vezetékre. Az egyik jel, hogy beléptél a térből és időből kivezető csatornába, az összehúzódás érzése. Olyan, mintha elszigetelődnél érzékszerveid ingereidtől, és saját elmebeli folyamataidtól. Bár mindezek tudatában vagy, nem azonosulsz velük. Néha ezt szétesésnek (disszociációnak) (a pszichiátriában jellemző és egyben érdekes módon ezt egyfajta skizofrén, tehát kóros, gyógyítandó állapotnak tartják A ford. megjegyzése) tartják, ám a magasabb rezgésű energiák értelmében ez az állapot juttat el a vezetékhez, vagyis ahhoz a csatornához, amin keresztül önmagad sokkal kiterjedtebben érzékelheted, és amely téren és időn túl van.

Lényegében a pozitív eredmények létrehozásához ki kell lépni az érzékelés börtönéből, azon hitbéli korlátokból, ami végeredményében az idő lineáris áramlásának csapdájába zár.

Ez a fajta érzékelés lehet, hogy megfelel a fizikai tested jelenlegi fejlettségi fokának, de nem igaz valódi tudatodra. Csupán arra van szükség, hogy rátalálj a vezetékre, vagy csatornára, ami magasabb szintű éberségre és létezésre vezet. Ebből a nézőpontból az Aethos Hangmeditáció olyan eszköz, ami magasabb dimenziójú tudati transzállapotot segít létrehozni, és így teszi lehetővé, hogy belépj a vezetékbe, avagy csatornába.

Azt javasoljuk, hogy öt-öt perccel fokozatosan növelve dolgozz az Aethos Hangmeditációval, hogy ki tudd tapasztalni ezt a fajta transzállapotodat. Transzállapotba lépés agyi képesség, és mint minden képesség esetén vannak, akik tehetségesebbek másoknál. Mindazonáltal mindenki képes kifejleszteni ezt a képességet.

Ha megbizonyosodtál, hogy képes vagy belépni a transzállapotba és tudod, hogy lépj be a csatornába, kész vagy arra, hogy mélyebb szinten jeleníts meg dolgokat.

Ennél a küszöbnél, a korlátozott idő és önmagad tágabb, az időn és téren túli részének érzékelési határánál kezdődik a csoda.

Ugyanakkor pontosan ennél a küszöbnél jelenik meg egy furcsa paradoxon is.

A teremtés paradoxonja

Amikor bizonyos eredmények létrehozása érdekében átléped a küszöböt, ahogy belépsz önmagad kiterjedtebb részeibe, az adott eredmény elérése veszít jelentőségéből. A legkiterjedtebb tudati állapotokban pedig már alig van jelen a teremtés vágya. Ennek az az oka, hogy a létezés legkiterjedtebb állapotaiban kapcsolatban vagy saját lényegeddel, ez pedig minden megjelenés feletti, így ebben az állapotban nincs szükség semmire.

Az ellentmondás abban áll, hogy mindkét valóságban egyszerre létezel, hogy saját lényeged felemelkedett valóságaiban nincs semmire szükséged, míg testet öltött alakodban nyilvánvalóan szükséged van adott dolgok megjelenésére.

És ekkor jelenik meg a második paradoxon. Minél jobban képes vagy idegrendszeri, érzékelésedtől igazi szétválással lényed legmagasabb állapotaiból az eredményeket létrehozni, annál inkább leszel képes a kívánságod szerinti eredményt elérni.

Ez annak köszönhető, hogy lényed kiterjedt állapotában nem hozol létre feszültséget. A feszültség olyan erővonalakat hoz létre, ami korlátozza, torzítja a megnyilvánulást. Amíg pedig azt érzed, hogy valamire szükséged van, addig természetesen feszültség van körülötte. Ez kifejezetten jellemző az emberekre.  És itt van a csavar és ebben rejlik a titok. Még ha nagyon szükséged is van valamire, hogy megtörténjen az idővonaladon, sokkal inkább valószínű, hogy megtapasztalod, – „eredménylétrehozó képességed” használatával,- mintha csupán belépnél abba az érzésbe, hogy nincs szükséged semmire. Hát ez tényleg elég furcsa ellentmondás.

Tudjuk, hogy vannak ezen sorok olvasói között olyanok, akik magas szintű öntudati állapotokat értek el, és lehet, hogy te magad is felfedezted ennek az igazságnak a magját, a kettősségtől mentesség lényegét és a dolgok létrehozásának művészetét.

Ha a tudatod középpontjában vagy (értsd: a kettősségtől mentességben), bölcs dolog várni, mielőtt létrehozol valamit. Már beszéltünk erről korábban A tudat átalakulási állapotai című üzenetünkben.

Abban az üzenetben a halál után is tapasztalható üres pontról beszéltünk, és arról, hogy az emberek általában nyugtalanokká válnak várakozás közben és kiugranak a megnyilvánulatlanságból, létrehozva egy új fizikai életet, vagy egy más dimenzióbeli megtapasztalást.

Nagyon hasonló, mégis egymástól nagyban eltérő két megtapasztalásról beszélünk. A halál után, az átalakulási folyamat során, amikor kapcsolatba lépsz a megnyilvánulatlannal (a kettősségtől mentességgel) több mindenből lehet választani. Az egyik választás, hogy beugrasz egy új életbe, megtapasztalásba, ami lehet fizikai, vagy a tudat egyéb birodalmaiban lévő is. Másik lehetőség, hogy vársz, maradsz a megnyilvánulatlanban, felveszed a kapcsolatot kiterjedtebb önmagaddal mielőtt egy új létezési ciklusba kezdesz.

Hasonlít egymásra a halál utáni állapot és a valamilyen kimenetel iránti szükség érzete. Azt javasoljuk, hogy új megnyilvánulások felé rohanás helyett tanuld meg, hogyan lépj be a lényed kiterjedt állapotai felé vivő vezetékbe, és ebben a kiterjedt állapotodban figyeld úgy, mintha ez lenne a vágyott kimenetel.

Ne siess megnyilvánítani valamit, hanem maradj egy darabig ebben a kiterjedt állapotban. Amikor ebben a kiterjedt állapotodban tartózkodsz, érzékelni fogod, hogy a vágyott kimenetel milyen láthatatlan erőkkel fenntartott energetikai kapcsolatokkal és az életedben a kívánt eredményre vágyást létrehozó helyzetek útján tartja fenn önmagát. Másképp megfogalmazva, bölcs dolog áthaladni a téren és időn túli tudati tartományokba vezető ösvényen, mert ebben a kiterjedt állapotban mélyebb betekintést és megértést érhetsz el arra, hogy milyen igények késztetik az adott kimenetel megjelenítésének vágyát.

További ok, hogy belépj a vezetékbe, és kiterjedtebb állapotú önmagadba, hogy kezelni tudd a teremtés egyenes következményeként fellépő ellentéteket. Mivel a kívánt eredmény a kettőség világában fog megjelenni, alá van rendelve a kettősség törvényének. Minden cselekedet kiváltja az ellenerejét, és teszi ezt annál erősebben, minél radikálisabb a változás.

Minden szinten megfigyelhető ez az elv működése közben, kezdve a szubatomi birodalmaktól, a személyes teremtéseken át, a másokhoz fűződő viszonyokban és a társadalmi, kulturális szinteken is. Amikor belépsz lényed kiterjedtebb – téren és időn túli – állapotaiba és figyeled a vágyott eredmény megjelenését, akkor, ahogy korábban már említettük, meg fogod érteni a vágyott eredmény energetikai természetét és kapcsolatát a kialakuló helyzetekkel, azon életkörülményeid közepette, ahol szeretnéd, hogy az eredmény megvalósuljon.

Ezen túl megfigyelheted még az ellenreakció kialakulását is a kívánt eredmény háromdimenziós világodba való megérkezése közben. Jobban bele fogsz látni és mélyebben fogod megérteni a kívánalom megvalósulásának következményeit és ezek segítségével finomabban fogod tudni elkerülni a megvalósulás ellenreakcióit.

Az Összes Lehetőségek Gömbje című üzenetünkben bemutattunk egy módszert, hogyan tudsz dolgokat megteremteni életedben, és hogyan tudsz idővonaladon kívüli erőket és erőforrásokat magadhoz vonzani.

Az Aethos és a tudat kettősségtől mentes állapotai című üzenetünkben a kettősségtől mentességről beszéltünk és bemutattuk, hogyan lehet az Aethost a kettősségtől mentességbe vezető hídként használni.

Ebben az üzenetben összekapcsoljuk a két üzenetet, hogy a kettősségtől mentességet, mint ugródeszkaként használva tudj pozitív eredményeket létrehozni. Tehát az átadott információ leghatékonyabb felhasználása érdekében el kell olvasnod és meg kell értened az előző két üzenetet. Használd az Összes Lehetőségek Gömbjét az üzenetben leírtak szerint és dolgozz az Aethos Hangmeditációval, ahogy az Aethos és a tudat kettősségtől mentes állapotai cikk javasolja. Amikor ezekkel kész vagy, készen állsz, hogy mozgósítsd a harmadik erőt, ami e kettő összekapcsolásával hármas erőt hoz létre.

Ha már megtanultad, hogyan használd a Gömböt és megtanultad azt is, hogy hogyan lépj be az Aethos Hangmeditáció segítségével a kiterjedt tudat- és létállapotba vezető csatornába, készen állsz ilyen szintű teremtésre.

Térjünk tehát rá nyíltan és egyszerűen a leírására.

Az Első Lépés

A módszernél elsőként a kettősségtől mentességbe lépsz. Ha nincs szükséged az Aethos Hangmeditációra, akkor ne használd. Ha pedig hasznos energetikai szövetségesed, akkor hallgasd.  Mindkét út célja azonos, mégpedig az, hogy belépj a vezetéken a magasabb dimenziójú tudati transzállapotba, ahol lényed kiterjedtebb állapotait tapasztalhatod meg.

A Második Lépés

Használd a Gömböt, ahogy az Összes Lehetőségek Gömbje üzenetünkben leírtuk. Ez itt csak egy rövid leírás, és erősen javasoljuk, hogy olvasd el a teljes üzenetet.

Lényed kiterjedt állapotában maradva tudatosítod a napfonatodat. Ezután a Gömböt érzékeled, ami az egész univerzumot magába foglalja. Majd elképzeled Jövőbeni Énedet önmagad előtt.

Jövőbeni Éned a kívánt eredmény szerinti megtestesülésed. Amikor létrehozod a kapcsolatod a napfonatod és a Jövőbeni Éned napfonata között, mozgósítod a Gömböt. Napfonatodba a Gömbből energetikai szálakon át erő áramlik, majd a napfonatban összegyűlt energia Jövőbeni Éned napfonatába áramlik.

Pontosan ennél a megemelkedett pontnál léphetsz még egyet, ami nagyban elősegíti és felgyorsítja a megvalósítási folyamatokat. Már szóltunk róla röviden az Összes Lehetőségek Gömbje című cikkünkben, ám most részletesen is elmagyarázzuk. Ennek az érzelmi erőnek a felhasználása az egyik kulcsa a pozitív eredmények megvalósításának, és ezért fogjuk most alaposabban megtárgyalni.

A Harmadik Lépés

A Hála és az Új Valóságok Megszerkesztése

Felfogásunk szerint dolgok létrehozásakor három dolog harmóniájának megteremtésre van szükség. Az első a semlegesség. Dolgok létrehozása minden kétséget kizáróan megvalósítható tisztán szellemi térből bármiféle érzelmi hangsúly nélkül is.

Emberi lényként azonban egyik legnagyobb fel nem használt erőd az a képesség, hogy szíved harmonikus erőtereket képes létrehozni. Ezek valódi erők, amik befolyásolják saját test-elme rendszeredet, közvetlen környezetedet és a közeli kvantummezőket.

A dolgok megvalósításakor elsődlegesen használt két érzelmi rezgő erőtér pontos ellentéte a másiknak. Ez szintén a dualitás elvének megjelenése.

Az első érzelmi rezgőtér a félelem. Kétségtelenül lehetséges a félelem érzelmi beállítottságából dolgokat létrehozni. Sok kulturális-szociális teremtésetek alapja más kultúráktól, közösségektől való a félelem. Fegyvereitek is tökéletes példa erre. Ezeket a félelem szülte.

Nem azt mondjuk, hogy bizonyos helyzetekben, körülmények között alaptalan a félelem. Hanem inkább azt mondjuk, hogy a félelemszülte megnyilvánulások nagyon különböznek azoktól, amik a szeretet eredményei.

Ez vezet el a második érzelmi rezgőtérhez, ami a mindentől független szeretet. Ennek semmi köze két személy egymás iránt érzett vonzalmához. Ez egy teljesen külön kategória, a fejlett szív megnyilvánulása, ami együtt rezeg a mindentől független szeretet nagyobb erőterével, ami része és követe is egyben az univerzumot átható láthatatlan erőknek. Gyakorlati értelemben, amikor dolgokat hozol létre a szeretet rezgési állapotából, magadhoz hívod magában az univerzumban lévő láthatatlan erőket. Mi úgy látjuk, hogy az univerzum, amiben élsz, három erőnek – a semlegesség, a szeretet és a félelem – az összessége. Ez egy annyira bonyolult téma, hogy itt és most nem tudjuk részletesebben kifejteni.

A Kötélzet

Ha érzelem rezgő mezőjével társítod a dolgok létrehozását, igazán nagy energiacsomagot hozol létre szíveddel. Ez nem mentális jelenség, ez valódi energia, a szívedből, (mind a fizikai, mind a szívcsakrából) kiinduló hullámforma, ami áthatja az egész tested, majd azon kívülre is eljut a környezetedig.

Ez az érzelmi harmónia egyfajta kötélzetet hoz létre, ami szó szerint a szándékod szerinti megvalósulást formálja. Elsődleges érzéseid, a félelem, vagy szeretet rezgési minőségével alakítja szándékaid hullámformáit.

Pozitív eredmények létrehozásakor módszerünknél sosem használunk félelmet. Mindig a szeretetet alkalmazzuk. Ez egy határozott tapasztalati döntés. Időtlen időkkel ezelőtt felfedeztük, hogy a szeretet a nagyobb erő és ez vezet kedvezőbb eredményekre.

A gyakorlatban, amikor létrehoztad jövőbeni éned, áttérsz a Harmadik Lépésre, ami a szeretet rezgő mezőjének hozzáadását jelenti. Ezt hála, vagy tisztelet, megbecsülés formájában érzed.

A hála csupán a megbecsülés, a tisztelet felerősített változata. Amikor hálát, vagy tiszteletet érzel a Jövőbeni Éned iránt, szíved mágneses erejével töltöd fel és így jövőbeni éned vonzása hatványozottan megerősödik.

Jövőbeni Éned vonzási ponttá válik, idővonaladon kívüli kozmikus erőket és erőforrásokat vonz idővonaladba.

Bármi, amit meg tudsz tenni magnetikus erőd megemelése érdekében kedvező dolog. Tapasztalataink szerint a leghatékonyabban képes erősíteni a vonzási képességed, ha a hála érzelmi rezgő erőterét alkalmazod. Amikor Jövőbeni Éned vonzerejét növeled a hála érzelmével, felgyorsítod a valóság feléd áramlásának ütemét. Ez tényleg annyira hatékony, hogy egyre gyakoribbá válnak a váratlan fordulatok és szerencsés események. Nem tudjuk elég erősen hangsúlyozni a harmadik lépés fontosságát.

Térjünk újra vissza az átmeneti állapotra. Ez a szakasz azután következik, amikor beléptél a magasabb dimenziójú tudati transzállapotba, majd a téren és időn túli kiterjedtebb önmagad felé vezető csatornába.

Ebben a kiterjedt tudatállapotban szánj időt a vágyott eredmény kialakulásának megfigyelésére. Nem csak arra leszel képes, hogy megértsd a megvalósulás harmadik dimenzióba való belépésének adott esetben kellemetlen következményeit, hanem megláthatod annak gyümölcseit is. Sok esetben pedig tanulmányozhatod a vágyott eredmény megjelenésének következményeit úgy is, hogy nem szükséges hozzá fizikailag is létrehoznod.

Azért mondjuk ezt el, mert úgy látjuk, hogy a kielégületlen emberi vágyak gyakran vezetnek újabb életekhez, újabb élet-halál ciklusokhoz.

Lehet, hogy jelenlegi életkörülményeid nem teszik lehetővé bizonyos vágyott dolgok megtapasztalását, de lehetőséged van ezek megtapasztalására a kiterjedt tudatállapotokban, a téren és időn túli tartományokban. A kiterjedt tudatállapotban a vágyott eredmény részletes tanulmányozásával arra a következtetésre juthatsz, hogy „igen”, akarod, hogy ez a vágyott dolog jelenjen meg a fizikai életedben, de arra is, hogy már nem vágysz tovább erre. Nagy erő lakozik a döntésekben és minél mélyebb a megértésed, annál mélyrehatóbb lesz a döntésed.

Tehát bátran lépj be szemlélődés céljából a téren és időn túli kiterjedt tudatállapotokba vezető útra. Szemlélődj döntésed előtt. Ez a pillanatnyi megállás nagy szolgálatodra lesz.

Teremtő lényként bölcs dolog várni. Várakozás közben tudni fogod, „mikor van itt az idő”, „mikor jött el az ideje”, hogy a vágyad megjelenjen az idővonaladon.

Bízunk benne, vágyunk rá és reméljük, hogy használni fogod ezt a módszert, hogy pozitív dolgokat hozz létre magadnak, szeretteidnek és a Földnek.

Ez az üzenet egészíti ki, teszi teljessé az Összes Lehetőségek Gömbje és az Aethos és a tudat kettősségtől mentes állapotai közléseket a pozitív eredmények megteremtéséről.

A Hathorok

Tom gondolatai és megfigyelései

Az első dolog, ami felkeltette érdeklődésem, az a magasabb dimenziójú tudati transzállapot fogalma volt.

Akkor jön létre transzállapot, amikor az agyhullámok mintázata úgy változik meg, hogy a téta és/vagy delta aktivitás megnövekedik és a figyelem pedig úgy változik meg, hogy az érzékszervekkel felfogható világról az érzékelés a belső birodalmakra irányul.

Az Erickson féle orvosi hipnózist több mint húsz éve gyakorlom, a transzállapotot sokszor alkalmaztam pácienseim (és saját magam) esetében, hogy kiterjedtebb tudati éberséget érjek el.

A transz során kialakuló tudat képlékenysége sokszor idéz elő szokatlan testi és elmebeli állapotot. Azt láttam, hogy ezek a furcsa bepillantások és energiák bőven megérik az erőfeszítést, ha az egyén életébe sikeresen be tudnak épülni. A hangsúly kifejezetten azon van, hogy „ha sikeresen be tudnak épülni”.

A transzállapot egyik kísérőjelensége, amit az idő elcsúszásának is nevezhetünk, vagyis az, hogy az időt másképp érzékeljük transzállapotban, mint éber állapotban.

A meditáció az elme transzállapotát hozza létre, így, ha sokat meditáltál már, biztosan előfordult olyan helyzet, amikor az óra gyorsabban, vagy lassabban járt, mint belső időérzéked. Az elme transzállapotaiban, ahogy meditáció esetén is, az idő valóban furcsa megnyilvánulásokat mutathat, ahogy nagyon is lehetséges, hogy átéled a kozmosz születését és halálát, vagy túlléphetsz az időn, mint olyanon.

Az idő érzékelésének ilyen változásai gyakoriak transzállapotban. A Hathorok azonban erősen felhívják a figyelmet arra, hogy nem minden transzállapot egyforma. Amikor transzállapotba lépünk azért, vagy azáltal, hogy a téren és időn túli kiterjedt tudatállapotban vagyunk, vagy legyünk, teljesen más birodalmakba kerülünk.

Bár az idegrendszeri, az agyi működés, az agyállapotok változásai nagyon hasonlók a normál transz és a magasabb dimenziójú tudati transzállapot során, a Hathorok szerint óriási a különbség.

Magasabb dimenziójú tudati transzállapotban lényed rendkívül kiterjedt állapotaiba jutsz, ami természeténél fogva téren és időn túli. Önmagad ennek a kiterjedt, helyhez nem kötött érzékelése során a létrehozás csodája, az (ön)kifejezés magasabb lépcsőfokára kerül.

Az Aethos Hangmeditáció magasabb dimenziójú tudati transzállapot elérésének hangeszköze. Azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon hatékony eszköze.

Ahogy a Hathorok rámutattak, ez a hangmeditáció csupán egy eszköz. Az a fontos, hogy belépj a kettősségtől mentes tudatállapotba, nem pedig annak elérési módja.

A Hathorok szerint a kettősségtől mentes tudatállapotot ugródeszkaként használva hatékonyan lehet pozitív eredményeket létrehozni. Ez az üzenet(ek) magva is.

A kettősségtől mentesség

A Hathorok a kettősségtől mentesség fogalmát legelőször az ezt megelőző üzenetükben definiálták (Az Aethos és a tudat kettősségtől mentes állapotai). Legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy az a tudati állapot, amikor a cselekvő és a cselekvés tárgya közötti különbség megszűnik. Te – aki érzékelsz – nem vagy elkülönülve attól, amit érzékelsz. Ez egy nagyon különös éberségi állapot. Amikor pedig még mélyebbre mész benne, elérsz egy olyan változási szintre, ahol önmagad érzékelése úgy változik meg, hogy te válsz minden céloddá, szándékoddá, a kizárólag önmagára figyelmes tudattá, bármiféle testi, vagy érzékszervi benyomás nélkül.

Néhány nyugati misztikus iskolában ezt az emelkedett állapotot a talányos „Vagyok, aki vagyok” kifejezéssel jellemzik. A megszokott éber tudati állapotban, amikor az alany (te) és a cselekvés tárgya nyilvánvalóan elkülönül, ez a kijelentés enyhén szólva furának tűnhet. Azonban a misztikus szemlélődés állapotában ez magától értetődő és pontos leírása annak, amit az Én a kettősségtől mentesség állapotában érzékel.

Lehet, hogy a kettősségtől mentesség tudati állapotának elérésére az Aethos felhasználása kizárólag a Hathorokra jellemző, de a kettősségtől mentesség fogalma és annak fontossága bizonyosan nem kizárólag Hathor terület. A perennialista filozófiák, mint például az ősi indiai is, a taoizmus, a buddhizmus, ideértve a Dozgchen ágát is, a Bon Po-t, a korai tibeti buddhizmus sámánisztikus irányzatát, mind szólnak a tudat ilyen állapotáról, igaz, más-más nyelvezettel.

A Vezeték

A „vezeték”, amit a Hathorok újra és újra a megszokott fizikai tudat és a helyhez nem kötött önérzékelés közötti átjáróként emlegetnek, leginkább egy metafora a tudati változás leírására.

Immár hónapok óta használom a módszert, de soha nem tapasztaltam igazi vezetéket, alagutat magam körül a lényem kiterjedtebb állapota felé haladva. A mostani üzenetben átadott módszert használva néha azt tapasztalom, hogy a fizikai éberségről a helyhez nem kötött éberségre váltáskor igenis van, hogy egyfajta, nekem féregjáratnak tűnő formát vesz fel. Furcsállom azt is, hogy nem érzékeltem az átalakulást vezetéknek, vagy féregjáratnak, amíg a Hathorok nem így írták le.

A lényeg az, hogy lehet, hogy miközben a módszert használva kiterjedtebb tudatállapotaid felé haladsz, megtapasztalsz vezeték/alagút/féregjárat élményt, de az is lehet, hogy nem. Nem az az érdekes, hogy hogyan jutsz el, hanem az, hogy érj ide el, és békülj ki azzal a formával, ahogy a változás számodra megjelenik, vezetékkel, vagy akár nélküle.

Az Aethos Hangmeditáció

Az elmúlt hónapokban sokszor és sokféleképpen használva az Aethos Hangmeditációt úgy találom, hogy fontos kiemelni a Hathorok megjegyzését:

 „A legtöbb megtestesült lény számára az Aethos rendkívül magas rezgésű és ennek eredményeként néha nagyon erős tisztító, rendező hatású az alacsonyabb rezgésű érzelmi területeken. Egyszerűen elengedhetetlen megtalálnod a hangmeditáció használatakor a számodra kedvező haladási sebességet. Pont ezért javasoljuk kezdetben az ötperces verzió használatát addig, amíg pontosan kitapasztalod az Aethos hatására a tudatodban létrejövő átalakulási folyamatokat.”

Megismétlem a Hathorok megjegyzését: Az Aethos Hangmeditáció erős evolúciós hatású, az érzékelés és a kiterjedt létezés állapotai – ideértve a kettősségtől mentesség állapotát is – felé vezető átjáró. Múltadtól és jelenlegi rezgésszintedtől függően azonban ez a kettősségtől mentességbe tartó utazás lehet hosszú, vagy rövid. A támasz itt az lehet, hogy a meditációt mértékletesen, az egyensúlyi állapotodat megtartva, a kényelmi zónádon belül maradva hallgatod. Ezért javasolják, hogy öt-öt perccel egyre megnövelt mennyiségekben hallgasd addig, amíg megérted, hogyan hatnak rád a meditációs hangok.

Megjegyzés: Az Aethos Hangmeditációkra mutató linkeket „az Aethos és a tudat kettősségtől mentes állapotai” című Hathor üzenetben és Tom Kenyon Honlapján, a Listening/Meghallgatás részben találhatsz.

Végső gondolatok

Térjünk át más témára egy pillanatra. Szeretném megköszönni mindannyiótoknak, a világunk sangha tagjainak (a Föld spirituális közösségének), azoknak, akik csatlakoztak a Világmeditációk alkalmával a Hathorokhoz ennyi éven át. Szívünk és elménk egyesülése a bolygó szolgálatában nagyon lelkesítő volt.

Szeretnék köszönetet mondani a sok fordítónak, akik értékes idejüket áldozták a Hathor üzenetek anyanyelvükre történő fordítására. Ez valóban a szeretettel végzett munka őszinte megnyilvánulása, amit igazán nagyra becsülök és megköszönöm kitartó erőfeszítéseiteket.

Legyen mindannyiunk átkelése csodás az előttünk álló Nagy Átalakulás során. Lássuk, hogy mi is és a körülöttünk lévők is veszik a bátorságot, hogy újfajta módon éljenek. Halmozzon el bennünket a szerencsés véletlenek sorozata és a váratlan csodák megtapasztalása. Őrizzük meg mindig humorérzékünket, néha ez lesz a legerősebb támaszunk. Áldjon meg bennünket mindannak a megvalósulása, amire már oly régóta várunk, üdvözöljük magunkat és foglaljuk el méltó helyünket a Nagy Misztériumban.

Tom Kenyon

 

©Tom Kenyon 2012. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.

Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2012

Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.